Iskolánk elnyerte az Örökös Ökoiskola címet!
Ez az elismerés nemcsak az eddigi munkánk visszaigazolása, hanem egyben motiváció is arra, hogy továbbra is elkötelezetten tegyünk környezetünk védelméért🌷🐝🤸♀️

Pápai Szakképzési Centrum
KIEMELT INFORMÁCIÓ

Válaszd Te is a szakképzést!
Tovább olvasomKIEMELT
Pályaválasztási kisokos
Tovább olvasomINFORMÁCIÓK
LEVÉL AZ IGAZGATÓTÓL
Iskolánk névadója Dr. Faller Jenő Selmecbányához tartozó Szélaknán született 1894. szeptember 25-én. családja több kiemelkedő szakembert adott a magyar bányászatnak és kohászatnak.
Édesapja dr. Faller Gusztáv bányaorvos, nagyapja Faller Gusztáv bányamérnök, a Selmecbányai Bányászati Akadémia tanára volt. Alsó- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, s ugyanitt lett bányamérnök-hallgató 1913-ban. Az I. világháború miatt azonban tanulmányai abbamaradtak: 1915-ben katonai szolgálatra hívták be, előbb az orosz, majd az olasz frontra került. 1919-ben fejezte be a főiskolát, bányamérnöki oklevelét Sopronban kapta meg 1921-ben. Mintegy három évtizeden keresztül a termelésben tevékenykedett. Ő irányította azokat a földtani kutatásokat, amelyek révén a dudari és várpalotai szénmedencék ismerté váltak. A szénbányászatban először alkalmazta a frontfejtést.
1927-28-ban szénkutatásokat végzett a Bakonyban.1929-1940 között a várpalotai Unió Bányászati és Ipari RT. főfelügyelője, majd borsodi és budapesti kitérő után 1946 – 49-ig ismét városunkban dolgozott. Először a Dunántúli Bányakerület vezetőjeként, aztán ő lett a vezérigazgató.
1950-től Sopronban a Nehézipari Műszaki Egyetem docense és ugyanitt hozta létre élete fő művét a Központi Bányászati Múzeumot.
Több száz tanulmányt írt, feltárva a magyar bányászat múltját s „A magyar bányászat úttörői a XVIII. Században” c. könyvével nyerte el a műszaki tudományok kandidátusa címet. 1960-ban avatták doktorrá.
A sikeres kutatásokat végző bányamérnök igen értékes helytörténeti munkát is végzett. A Bakonyról írt művelődéstörténeti és helytörténeti publikációnak száma megközelíti az 50-et. Helytörténeti kutatásainak központi témája Várpalota volt. Elsőnek adott magyarázatot Várpalota, Pusztapalota és Bátorkő várának mindaddig tisztázatlan kérdéseire.
A névválasztás nemcsak megörökíti a várpalotai bányászat kiemelkedő egyéniségének, a hajdani vájáriskola megteremtőjének, a jeles bányászattörténésznek és helytörténeti kutatónak emlékét, hanem üzenet az utókornak arról, hogy elsősorban a bányászatnak köszönhető az intézmény létrejötte.

Ez az elismerés nemcsak az eddigi munkánk visszaigazolása, hanem egyben motiváció is arra, hogy továbbra is elkötelezetten tegyünk környezetünk védelméért🌷🐝🤸♀️
A program egyik eleme az Orientáció, Dobbantó és Műhelyiskolai képzésünk bemutatása. Iskolánkban 2025. szeptemberétől működik az Információs és Tanácsadó Pont a TOP_PLUSZ-3.1.3-23-VE2 -2024-00001 azonosítószámú Humán térségfejlesztés kereteinek meghatározása Veszprém Vármegyében című projekt szervezésében, megvalósításában, melynek keretében mentálhigiénés szakemberek foglalkoznak tanulóinkkal. Bázisintézményi programunkban ennek a segítő tevékenységnek az oktató-nevelő munkára gyakorolt hatását is szeretnénk bemutatni, tapasztalatainkat megosztani a megjelent vendegekkel.
Ha mégis a Fallerban tanulnál tovább‼️ Rendkívüli felvételi eljárást hirdetünk🎉
A továbbtanuláshoz kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálat szükséges
Iskolánk névadója Dr. Faller Jenő Selmecbányához tartozó Szélaknán született 1894. szeptember 25-én. családja több kiemelkedő szakembert adott a magyar bányászatnak és kohászatnak.
Iskolánk névadója
Telefon:
+36/88/582-520
Központi ügyfélszolgálat:
+36/88/582-520
E-mail cím:
info@falleriskola.hu
Székhely:
8100 Várpalota, Szent István út 1.
Postacím:
8100 Várpalota, Szent István út 1.
Tanműhely cím:
8100 Várpalota, Fehérvári út 39.
OM azonosító:
203047/008

Pápai Szakképzési Centrum